Döcög a Kovács Béla-ügy: még csak harmadszor hallgatták ki
Folytatódott Kovács Béla, a Jobbik európai parlamenti képviselőjének gyanúsítotti kihallgatása a Központi Nyomozó Főügyészségen.
Folytatódott Kovács Béla, a Jobbik európai parlamenti képviselőjének gyanúsítotti kihallgatása a Központi Nyomozó Főügyészségen.
A továbbiakban a Központi Nyomozó Főügyészség csak az Alstom-ügyben nyomoz, a Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter feljelentésében érintett többi ügyet elkülönítették ettől, és azokban a Fővárosi Főügyészség jár el.
Vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség az ellen a férfi ellen, aki március 16-án gépkarabéllyal több lövést adott le a Kiskunhalason a járási ügyészség és a járásbíróság közös épületében – közölte a főügyészség vezetője.
Nem tett vallomást az a vidéken élő magyar férfi, aki a Teréz körúti robbantás egyetlen gyanúsítottja, és akit Keszthelyen fogott el a TEK szerdán - jelentették be a rendőrség, az ügyészség és a TEK közös sajtótájékoztatóját csütörtökön. A TEK több szerdai akciójának nem volt köze a robbantó elfogásához.
A vasárnapi hajnali robbantás gyanúsítottjáról kiadott újabb videóból kiderült, hogy a támadás előtt az egyik Nyugati pályaudvar közelében lévő boltba tért be a robbantó.
A fideszes képviselő szerint az ügy a szándékos politikai zavarkeltés kategóriájába tartozik.
Igenis intézkedett a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) a Vizoviczki Lászlóhoz köthető drogbizniszek ügyében - közölte a vádhatóság azt követően, hogy Vizoviczki egyik belső ellenőre egy netes tévének azt állította, tudhattak a kábítószerügyletekről, de ez nem számított.
Felmentette a volt moszkvai nagykövetet és hat társát a moszkvai magyar kereskedelmi képviselet eladása kapcsán hűtlen kezelés, illetve bűnpártolás és okirat-hamisítás miatt emelt vádak alól a Budapest Környéki Törvényszék szerdai elsőfokú ítéletében. Az ügyészségnek nem sikerült bizonyítania, hogy a vádlottak összejátszva, tudatosan manipulálták az ingatlan értékesítést, mely pár évvel később közel négyszeres áron kelt el.
Az M1 híradójával közölte először a Központi Nyomozó Főügyészség a hírt, hogy egy rendőrzászlóst letartóztattak...
Lezárult a balmazújvárosi polgármesteri hivatalt érintő nyomozás, amelyet vesztegetés és más bűncselekmény miatt indított a Központi Nyomozó Főügyészség – közölte a főügyészség pénteken.